„Ez hiba volt”: Maszk nélkül fotózkodott a Fradi-Újpesten a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője
Farkas Örs szerint a meccs alatt végig eltakarta az arcát, csak a kép kedvéért vette le.
Farkas Örs szerint a meccs alatt végig eltakarta az arcát, csak a kép kedvéért vette le.
A kormány a döntés meghozatalakor külön tekintettel volt a Törökország felől elindult migránsáradatra, annak biztonsági és járványügyi kockázatára.
Farkas korábban politikai elemzőként dolgozott.
Közleményben reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) a Transparency International jelentésére, amelyben a szervezet az uniós tagállamokat listázta a korrupció elterjedtsége szempontjából.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a kormánybiztos még nem nyújtott be hivatalos javaslatot, így egyelőre nincs miről beszélni.
Nem éppen a legolvasottabb időszakot választották a helyreigazítás megjelentetésére.
A közleményben persze előkerült Soros neve, a betelepítési kvóta és Brüsszel is.
Az LMP-s politikus szerint a kamu a nemzeti konzultáció, nem érkezett vissza annyi ív, amennyiről a kormányzati kommunikáció szól.
A kormány a posta adatai alapján azt állítja, hogy a mostani nemzeti konzultáció részvételi rekordot döntött, és ez minden idők legsikeresebb konzultációja. Az LMP-s Hadházy Ákos viszont pénteken azt közölte, hogy szerinte kamu az egész, a valós szám egymillió alatti lehet.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ jelentette be.
"Vitát szeretne vívni" a kormány Brüsszellel, és ez nem vicc. A magyar bevándorlási szabályokról szóló tárgyalásokat eredménytelennek tekintik, nem szándékoznak változtatni a törvényeken - közölték szerdán.
Azért kapcsolták le hirtelen a személyes adatokat orosz szerverekre továbbító kódot, mert "rosszindulatú félremagyarázásokra adhat lehetőséget" az ilyen elemző eszköz.
Amit Orbán Viktor nem tud vagy akar megválaszolni, arra a Kormányzati Tájékoztatási Központ sem adhat magyarázatot. Egy kísérletet azért tettek rá. Szerintük a sípoló ellentüntetőknek "is jutott hely", a tér több pontján is kinyilváníthatták véleményüket. A Valton Securityról szóló kérdést azonban ők is elengedték a fülük mellett.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ végre megmondta, mennyit költöttek a kvótakampányra.
"A kormány nem híve a cenzúrának", ezért a Kormányzati Tájékoztatási Központ nem adott utasítást állami hirdetések visszavonására azután sem, hogy kínos lett a Tóbiás József feleségét becsmérlő 888.hu – tudta meg az RTL Klub. Most mégsem találni állami hirdetést az oldalon, pedig korábban voltak.
A színész hazug orbáni propagandagépezetről írt közleményében.
Sem adatvédelmi, sem egyéb szempontból nem áll meg a kormány és az országos tisztifőorvos érvelése, hogy Európa legtöbb országával ellentétben Magyarország miért nem teszi közzé területi bontásban is a koronavírus-fertőzöttek adatait. A járványügyi szakértő és jogászok szerint az erről szóló információknak nemhogy titkosnak nem szabadna lenni, hanem egyenesen közérdek, hogy megismerhetők legyenek.
A kabinet szerint eddig már huszonegyszer hoztak ilyen döntést, ez a mostani sem számít különlegességnek.
Nem mindig volt ennyire szilárdan elutasító az álláspontja a kormánynak a boltzárral szemben, mint amilyet a most kiadott közleményükben megfogalmaztak.
A Rogán Antal alá tartozó Kormányzati Tájékoztatási Központ elvileg a közt tájékoztatja. Hogy az adófizetők pénzéből működő sajtóelhárítók nem válaszolnak, húzzák az időt, másra válaszolnak, személyeskedve kioktatnak, már megszoktuk. Ám a kommunikációs csúcsszerv ezúttal új technikát vetett be az újságírók lerázására, ami csak a hivatkozott baráti lapnak lehet kínosabb, mint nekik.